Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Doni hősökre emlékeztünk

A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófája volt a 2. magyar hadsereg pusztulása a Don-kanyarban. Több, mint négyszer annyi ember veszett oda, mint történelmünk másik hasonlóan sorsfordító kudarcában, a mohácsi csatában. 1943 januárjában az elavult, néhol első világháborús fegyverekkel felszerelt, megfelelő ruházat, ellátás és hadianyag nélkül hagyott magyar egységek napokon át, hihetetlen hősiességgel védekeztek a téli felszereléssel, amerikai élelmiszerrel és fegyverekkel bőségesen ellátott, sokszoros szovjet túlerővel szemben. Voronyezs térségében harcoló magyar katonák közül 40 ezren vesztették életüket, 70 ezer katona került fogságba, közülük szintén rengetegen nem élték túl a fogságot a fogságot sem. Hősök voltak, nemcsak áldozatok. Tragikus sorsuk a magyar történelem egyik legszomorúbb fejezete.

Január 12-én Kömlődön a templomban gyülekeztek az emlékezők. Az orgonakíséret mellett közösen elénekelt Himnusz hangjai után Szemeti Ferenc nyugalmazott református lelkész méltatta a doni hősök tettét, harcát és tragédiáját. A templomi megemlékezés után az egybegyűltek elsétáltak a Hősök Parkjába, ahol mécseseket gyújtottak a doni harcokban elesettek emlékére.

Varga Katalin 

2022.01.20.