Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

De nehéz az iskolatáska…

Szerda este nem csupán a kömlődi művelődési ház falain kívül gyülekeztek sötét felhők, (költői képpel élve) a szülők tájékoztatására összehívott fórumon a teremben is megjelentek időnként villámok.

A kömlődi szülők és diákok, s az önkormányzat „kálváriája” a csökkenő gyerekszámmal kezdődött évekkel ezelőtt, amikor – úgy tűnt – veszélybe kerül az iskola működtetése, s végül megszületett a döntés: egyetlen kiút az intézményfenntartói társulás létrehozása. Akkor Kecskéddel társultak, a másik község azonban 2009 elején felmondta a megállapodást.

Újabb – olykor szintén viharos fórumokkal „tarkított” – egyeztetések kezdődtek településekkel, intézményekkel, mígnem a szülők többségének véleménye alapján Kömlőd Koccsal társult oly módon, hogy a felsős diákokat utaztatta a másik iskolába, míg az alsósok és az óvodások oktatásáról, neveléséről helyben, a tagintézményben gondoskodtak.

Az eltelt években mindenki elégedett volt az együttműködéssel, nemcsak a diákok illeszkedtek be és találtak barátokat Kocson, a két település között is jó kapcsolat alakult ki.

Ez év áprilisában azonban kiderült, hogy a kocsi iskola működtetéséről szeptembertől a helyi református egyházközség gondoskodik, majd május közepén a presbitérium arról értesítette Kiss Ferenc polgármestert, hogy a következő tanévtől a kocsiak nem kívánnak tagintézményt működtetni, ellenben – a szabad iskolaválasztás jogán – a jövőben is szeretettel várják a kömlődi diákokat Kocson.

Az idő tehát igencsak szorította, s szorítja a kömlődi helyhatóságot, hiszen az önkormányzatnak törvényben rögzített kötelessége gondoskodni – a többi között – az általános iskolai nevelésről is, s ha ezt önállóan nem tudja biztosítani, akkor a társulás létrehozásához szükséges valamennyi dokumentumot, nyilatkozatot, határozatot május 31-éig be kell nyújtania a kormányhivatalnak.

Első körben felmerült a dadi református iskolával való együttműködés, de a kömlődi képviselők többsége ezt nem támogatta. Ezt követően Környével vették fel a kapcsolatot, s szerda este Kiss Ferenc arról számolt be, hogy már mindkét testület kifejezte együttműködési szándékát, ily módon a további szükséges dokumentációk beszerzését követően nincs semmi akadálya annak, hogy Környe tagintézménye legyen a kömlődi. A diákok buszbérletét megtérítik, s már tárgyalásokat is kezdeményezett a szolgáltatóval a járatok kapcsán – tette hozzá.

A polgármester természetesen az idáig elvezető eseményeket is ismertette a szülőknek, akik közül többen azt vették zokon, hogy miért nem értesültek minderről korábban. Kiss Ferenc viszont csak azt tudta ismételni, hogy ő is május 15-én kapott kézhez a presbitériumtól egy olyan értesítőt, ami május 7-én kelt, s egy április 7-ei határozatra hivatkozik.

A tájékoztató fórumon részt vett Trézlné Staudinger Csilla, a környei általános iskola igazgatója is, aki bemutatta az intézményben folyó szakmai, művészeti tevékenységet, szabadidős lehetőségeket, az iskola és szaktantermek felszereltségét, az elért eredményeiket, de – úgy tűnt – a jelenlévő szülőket inkább az foglalkoztatja, miként maradhatnának gyermekeik továbbra is kocsi diákok.

A kérdésükre Bódis Jánosné, kocsi polgármestertől, s Beke Ferenc intézményvezetőtől kaptak választ: amennyiben legalább 15 diák választja az ő településüket, gondoskodnak az iskolabuszról. A polgármesterasszony leszögezte: nem az önkormányzat mondta fel a szerződést, maguk is igyekeztek meggyőzni a presbitériumot, de sajnos nem jártak sikerrel. A kocsi településvezető azt is hangsúlyozta: azért döntöttek a helyi iskola egyházi működtetése mellett, mert „nem látták biztonságban a jövőt az állami fenntartásban.”

Bogáth István kömlődi képviselő viszont azt sérelmezte, hogy a falu vezetői nem kínálnak alternatívát a szülőknek, hiszen szerinte a Daddal való együttműködés is az lehetne, s nem értette, hogy miért nem merült fel a kömlődi református egyházközség, mint fenntartó lehetősége?

A képviselő hozzászólására Schvarczné Stieber Rita jegyző emlékeztette, hogy a dadi alternatívát a testület 3 igen és 4 tartózkodás mellett elutasította, Hastó Zoltán képviselő pedig arra hívta fel a figyelmét, hogy egy pápai megbeszélés során a református egyház részéről kifejezték: 160 alatti gyereklétszám esetén nem támogatják iskola átvételét.

Madari Ferenc alpolgármester hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy a szabad iskolaválasztás joga adott. Attól függetlenül tehát, hogyha az önkormányzat Környével köt megállapodást, a szülőkre ez nem kötelező érvényű, akár Tatabányára, Dadra, Kecskédre, s Kocsra is beírathatják gyermekeiket.

Ehhez kapcsolódóan Fojtek Mihály abbéli aggályának adott hangot, hogy a Koccsal kötött társulási megállapodás megszűnésével a másik település az alsós diákokat is „elszippanthatja”, hiszen eddig ezt kizárta a szerződés, viszont Környe vállalta ugyanezt a kitételt. „Ha továbbra is Kocs felé megyünk, megszüntethetjük az iskolát. Akkor leszünk igazán szegények, ha alsó tagozat sem lesz a faluban.” – fogalmazott a kömlődi képviselő, Kocs polgármestere viszont igyekezett megnyugtatni a jelenlévőket: ha már nyolc szülő kéri, az ország alaptörvénye garantálja állami fenntartásban az alsó tagozat működtetését.

A szülők kérdésére, miszerint mi történik, ha a meghatározott 15 fő alatt alakul a Kocsra utazó diákok száma, hogy oldják meg az utaztatásukat, Beke Ferenc így válaszolt: akkor más közlekedési eszközben kell gondolkodni.

Ne szólj bele a hétszázát!... Bunkó vagy!... A mi gyerekeink forintosítva vannak!... Kömlőd tagintézményként nem kell, csak az utánuk járó pénz!... – ilyen és hasonló mondatok tarkították a szerda esti szülői fórumot néha, s nem a szülők részéről. A falut viszont szorítja a május 31-ei határidő, tehát hamarosan dönteni kell még akkor is, ha a képviselő-testület – ahogy elhangzott egy jelenlévő részéről a fórumon – ismét látványosan kettészakadt.

2012.05.24.