Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Intézményrendszer a semmiből

A szokásostól eltérő időpontban rendezte ünnepségét a Kömlődi Református Egyházközség. November 11-én 11órára volt meghirdetve az a hálaadó alkalom amely során átadták rendeltetésének a Kerényi Béla Református Diakóniai Intézmények újabb felújított épületét.

Ez alkalmon ünnepelte működésének 10. évfordulóját az intézmény.

Nagy izgalommal várták a házigazdák a meghívottakat, hiszen e hétköznap délelőtti időpont nem kedvez a vendégségnek. Mégis az Úr Isten ismét bebizonyította, ha Neki adnak hálát valamiért, akkor a sokadalom megérkezik. Szinte teljesen megtelt a kömlődi reformátusok temploma. Sorra érkeztek a magyar kormány és egyházunk magas rangú tisztségviselői, hogy együtt ünnepeljenek e kicsiny kömlődi gyülekezettel.

Az istentisztelet Máté László, esperes imádságával kezdődött.

A következőkben Steinbach József, református püspök igehirdetését hallgathatták a jelenlévők. Prédikációjában kiemelte milyen fontos a jótékonyság, az adakozás, ezt alátámasztva bibliai gondolatok sorát tárta a gyülekezet elé.

Az igehirdetés után Köntös László, főjegyző imádságával adott hálát a mai napért és az intézmény tíz éves áldásos tevékenységéért.

Szemeti Ferenc, a helyi gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a meghívott állami és egyházi vezetőket, valamint a rendezvény valamennyi résztvevőjét.

Őt követően Balog Zoltán, az Emberi Erőforrás minisztere emelkedett szólásra. Ünnepi beszédében kitért arra a hatalmas munkára amelyet itt az elmúlt tíz évben a nyolc elnyert pályázat során megvalósítottak. Biztosnak veszi, hogy a megítélt pályázati pénzek jó helyre kerülte és itt Kömlődön jól sáfárkodnak a megalkotott javakkal.

Példaértékűnek, követésre méltónak nevezte amit ez a kicsi gyülekezet a semmiből felépített és azóta is megelégedésre működtet.

Bogáth István a község polgármestereként megköszönte a jelenlévőknek, hogy megtisztelték településüket, azzal, hogy eljöttek ünnepelni.

A gyülekezet gondnokaként folytatta felszólalását, melyben ismertette az elmúlt évek történéseit kiemelve azt, hogy a gondolat amely itt megvalósult éppen 13 éve fogalmazódott meg egy értelmi fogyatékos szülővel történt beszélgetésben.

A teljesen lepusztult állapotban lévő egykori református iskola épületének visszaadásával kezdődött és sorolta a projekteket, az elnyert támogatásokat, a megvalósítás örömeit, buktatóit. Hálát adott azért, hogy mindezt megvalósíthatták és most egy kis megpihenéssel emlékezhetnek az elmúlt tíz évre. A nyolc projekt összesen 340 millió forint támogatásból és a hozzá kapcsolódó önerőből valósult meg. A sikerek közt nemcsak az épületek megépítését említette, hanem azt az odaadó munkáját is amely a falak között végbe megy.

Ennek kiemelkedő elismeréseként beszélt arról, hogy az intézmény vezetője Auerné Böröczky Erzsébet az előző nap vehette át miniszter úr kezéből a PRO CARITATE díjat.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, kormánybiztos köszöntötte az ünneplő gyülekezetet megemlítve azt nagyszerű munkát amit itt Kömlődön elvégeztek és a településen a mostani időkben végeznek.

Dr. Huszár Pál főgondnok köszöntő szavaival emlékeztetett arra nehéz feladatra, amelyet az értelmi fogyatékkal élők gondozása jelent, ehhez a munkához kérte Isten áldását a gyülekezetre.

Őt követően új dolgozónk, Harpauer Bianka ünnepélyesen letette a gondozóink számára kötelező esküt.

Az intézmény kulcsainak átvétele után Auerné Böröczky Erzsébet köszönő szavai következtek. Majd a gondozottak hálaadó éneke csalt könnycseppeket az arcokra.

Az ünnepség végén, az intézmény udvarán leleplezték a Magyar Diakonisszák emlékére állított emlékoszlopot, ezzel is jelezve, hogy az itt dolgozók az egykori diakonisszák áldozatos munkája örököseinek tartják magukat.

Ezt követően a nemzeti színű szalag átvágásával birtokba vették a újabb felújított épületet.

A rendezvényt a kötetlen beszélgetésre alkalmas szeretetvendégség zárta.

Bényiné Bogáth Éva