Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Óvodai ballagás

„ Kedves óvodám, sok víg nap után ,

Itt a búcsúnap, indul a csapat ”

Énekelték a ballagási ünnepségen a Gézengúz óvoda ballagó nagycsoportosai, mikoris még egyszer utoljára körbejárták óvodájukat sok-sok virággal a kezükben, hogy búcsút vegyenek tőle, hiszen őket szeptemberben már az iskola várja: „ Tollam, ceruzám kísér ez után” .

Lilla néni minden kisgyerektől egy-egy kedves emlék, történet felidézésével búcsúzott, majd átadta útravalóul a ballagóknak járó tarisznyát, benne a hamuban sült pogácsával, némi aprópénzzel, az óvodástársak névsorát tartalmazó emléklappal, és a Szülői Munkaközösségtől kapott , gravírozott ceruzával.

Ezután minden ballagó egy-egy verssel köszönt el szeretett óvodájától , a kedvenc játékaiktól, az óvónéniktől, dajka néniktől , társaiktól. Majd még egyszer óvodásként egy közös és emlékezetes műsorral kedveskedtek a jelenlévő vendégseregnek: Kicsik- nagyok –felnőttek táncoltak vidáman a Játékországról szóló zenére, mely nem más, mint a mi kis óvodánk.

Ezt követően a Szülői Munkaközösség tagjai köszönték meg a dolgozók egész éves munkáját egy cserép gyönyörű virággal. Köszönjük az elismerő szavakat , és egyben az egész éves közreműködést!

Az ünnepséget immár hagyományosan egy hatalmas, tüzijátékos, Gézengúz csokitorta elfogyasztása zárta.

2017.06.07.