Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Kömlődi mazsorettek Ímelyben

Június 24-én a kömlődi mazsorettek a felvidéki Ímely községben vendégszerepeltek. Az ottani falunapra kaptak meghívást ezzel viszonozva azt a látogatást és szereplést melyet tavaly a kömlődi falunapon az ímelyi szupernagyik tettek.

Nagy szeretet vette körül a kömlődi csoportot és ennek megfelelően a táncosok műsorát nagy közönség siker fogadta.

A lányok mindkét csoportja szereplési lehetőséget kapott. A kicsik ugyan csupán négyen ropták a táncot, míg a nagyobb csoport mind a nyolc szereplője részt vett a produkciókban.

Az újonnan elkészült fellépő ruha ugyancsak elnyerte a közönség tetszését.

Az újonnan szervezett kömlődi mazsorettek első határon túli szereplése kapcsán Kömlőd neve ismét kezd szépen csengeni a mazsorettvilágban. Hála és köszönet Madari Évának, aki nagy lelkesedéssel készíti fel a lányokat eseményről eseményre.

2017.07.04.