Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Valóra vált álmok

Még az áprilisi Kömlődi Hírhozóban adtuk tudtul a Kedves Olvasóknak, hogy Virágtanyán a lelkes szülők, nagyszülők, kicsik és nagyok egy álmot próbálnak valóra váltani, aminek kitalálója, mozgatórugója Baudentisztlné Csonka Alexandra képviselő asszony volt. Az ötletet közös összefogással, az önkormányzat bevonásával nem hagyták szunnyadni, belevágtak a megvalósításba és mára már birtokba is vehették az ott élő gyerkőcök a játszóteret.  Az Önkormányzat ígéretét megtartva megvásárolta az EU-s szabványnak megfelelő hintákat. Boldogan hintázhatnak az apróságok a laphintán, a beülős hintán, természetesen a biztonságot szem előtt tartva. Homokozhatnak a homokozóban, ahol készülhet a finom homok süti, homokvár. Itt jegyezném meg, hogy szívesen fogadnak olyan még használható homokozó játékokat, ami otthon a pince mélyén porosodik, vagy amit már kinőttek esetleg a tulajdonosai.

A tavaszi számban írtuk, hogy összefogással minden könnyebben megy. Szép példája ennek a virágtanyai történet, hiszen mindenki tett valamit azért, hogy az ott élő apróságoknak boldogabban teljenek a napjai úgy, hogy egymással lehetnek, önfeledten játszhatnak, kacaghatnak. Név szerint nem is lehetne felsorolni a tettre kész felnőttek és persze a gyerekek neveit, akik kivették a részüket a munkákból, így a képviselő asszony az újság hasábjain keresztül szeretné megköszönni az ott élők igyekezetét, mindazokét, akik bármivel hozzájárultak az apróságok boldogságához, nem utolsósorban az önkormányzat közreműködését, segítségét a játszótér megvalósulásához

Tudományosan alátámasztott megállapítás, hogy a hintázás túl a mozgás örömén, olyan élettani hatásokkal bír, mint pl. az egyensúlyzavarok kiküszöbölése, az iskolai figyelemzavarok megelőzése. Ennek oka, hogy a hintázás erősíti a két agyfélteke közötti kapcsolatokat és a gyermek koordinációja mellett a gondolkodási képességeit is fejleszti. Nos, nem hiszem, hogy az ötlet születésekor ilyen tudományos megközelítés játszott volna szerepet, egyszerűen csak a gyerekek napjainak boldogabbá tétele volt a cél, hogy ennek még ilyen élettani következményei is lehetnek az csak további pozitívum, és persze feladat az önkormányzatnak, mert a két hinta biztos kevés lesz a gyerkőcöknek, amikor kiszabadulnak a jó időben, vagy egy-egy fárasztó iskolai leckeírás után vágynak a mozgásra. A bővítés tervben van véve a jövőben és hasonló összefogással biztos, hogy nem csak álom marad.

Varga Katalin

2017.08.14.