Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2017. október 19. csütörtök

Kömlőd község

Kömlőd

Október 6-ra emlékeztünk


Október 6-án, Nemzeti Gyásznapunkon megemlékezést tartottunk Kömlődön a Hősök Parkjában.

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emlékére állított kopjafa mellett mintegy 25 fő honfitársunk gyülekezett, lerója kegyeletét a HŐSÖK emléke előtt.

A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével kezdődött.

 

Az ünnepi beszédet Schvarczné Stieber Rita aljegyző asszony mondta. Megemlékezett az egykori hősökről, kiemelve azt a mérhetetlen hazaszeretetet amely az akkor élt nemzedéket vezette. Emlékezett a mártírokra, akik a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért.  Nekünk ma élő nemzedéknek kötelességünk emlékezni mindazokra, akik feláldozták életüket a magyar szabadságért. Ez teljesen független attól melyeik történelmi korszakban történt.  Sajnos volt a magyar történelemben  erre példa.

Az emlékezők sorát  Kriskó Éva tanuló folytatta. Ő szavalatával emlékezett az egykori hazafiakra, az egykori honvéd tábornokokra és az első független magyar kormány miniszterelnökére.

A következőkben az emlékezés koszorúinak elhelyezése következett. Kömlőd Község Önkormányzata nevében Bogáth István, polgármester és Szemeti Ferenc, alpolgármester koszorúzott. Ezek után az emlékezés mécseseit gyújtották meg a jelenlévők.

A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget.

2017.10.09.

Please publish modules in offcanvas position.