Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2017. november 18. szombat

Kömlőd község

Kömlőd

Kömlőd Községért Kitüntető Díj


 

 

 

 

Sokan éltek a lehetőséggel, hogy tanúi legyenek a ”Kömlőd Községért” díj átadásának. A zsúfolásig megtelt Tanácsteremben Bogáth István köszöntötte a megjelenteket, majd Schvarczné Stieber Rita ismertette a képviselő-testület döntését az ez évi díjazott személyéről, aki Edőcs Olga kömlődi lakos lett. Bogáth István polgármester felkérte Kovács Mihályné Erzsikét, hogy méltassa Olgi munkáját, hiszen Ő volt a javaslattevő személyére a kitüntetést illetően. Ezek után került sor az emlékplakett és az oklevél átnyújtására.

 

Kovács Mihályné Erzsike elmondta, hogy 1979. óta munkatársa Olgi, ám számára mindig több volt, mint takarítónő. Munkáját lelkiismeretesen végezte, de Ő ezen felül is többet tett. Sokáig mosta a textil holmikat, bármilyen váratlan helyzet adódott megoldotta. A mozgó szakorvosi szolgálat idején nyitotta a tanácsadót a korán érkezőknek. Zárta az ajtót, megvárta míg az utolsó gyermek is felöltözik, hogy ők az orvossal tovább mehessenek  a másik tanácsadóba. Bizton számíthatott Erzsike arra, hogy ha véletlenül lehűlt volna a levegő, meleg várja a csecsemőket, kisgyermekeket a rendelőben  Olgi  jóvoltából. Tudom, hangsúlyozta Erzsike, hogy az iskolában is feladatán felül teljesít. Sokszor figyelt a parnaki diákokra, le ne késsék a buszt, hogy biztonságban hazatérjenek. Sokszor nyitotta is az iskolát a korán érkező gyerekek számára. Kirándulásokon is tyúkanyóként vigyázott a gyerekekre, s mindig rávezette őket a helyes viselkedésre. Minden esetben számítani lehet rá akár könyvtárosi, akár más rendezvények megtartásakor. Ahogy fogalmazott Kovács Mihályné Erzsike, ezek az említett pluszmunkák nem látványosak, de nélkülük megakadna a folyamat minden területen.  A védőnő méltatását kiegészítette még a Jegyző Asszony azzal, hogy igen sokat segítette az Ő munkáját is Olgi a házasságkötésekkor az előkészületek, az esketések sikeres lebonyolítása érdekében.

Edőcs Olga meghatottan, kicsit zavartan, de boldogan hallgatta a méltatásokat és fogadta a közösség gratulációit.

Itt kívánunk a lap hasábjain keresztül is nagyon jó egészséget, sikereket, és az eljövendő nyugdíjas évekhez jó pihenést!

Varga Katalin

2017.10.25.

Please publish modules in offcanvas position.