Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

A legújabb pályázat…

Ismét pályázati sikerről számolhatunk be, mert újabb útépítési pályázatunkat támogatta a Magyar Állam.

Még 2017 tavaszán nyújtotta be az önkormányzat azt a pályázatot amely a Perczel Mór utca felújítását tartalmazta. A pályázat az utca aszfalt burkolatának teljes felújítását tartalmazza padka építéssel egybekötve.

Pályázatunkat a nyár folyamán támogathatónak ítélték, ugyanakkor forráshiány miatt tartaléklistára került. 2017 év végén kaptuk a hírt, hogy visszakerült a rendszerbe a pályázat és a Belügyminisztérium a költségvetés jó teljesítése miatt mégis támogathatja a  pályázatot. Néhány nappal ezelőtt érkezett meg a támogatói okirat és a pénz is az önkormányzat számlájára került.

Bogáth István polgármester az örömteli eseményt a Perczel utca lakóinak tartott utcagyűlésen ismertette.  Az utca lakói nagy örömmel fogadták a hírt, hiszen mi tagadás valóban sokszorosan megérett az utca a felújításra.

Újabb állomásához érkezett tehát a település útjainak teljes körű felújítása.

Még ez év nyarán a munkálatokat el is végzik. A pályázaton 14.714.148 forintot nyertünk, melyhez 2.596.614 forint önerőt kell hozzátenni.

Lássuk most milyen ütemezésben történtek eddig utca felújítások a községben:

  1. Tatai utca teljes hosszban, Béke utca, Jókai utca, Ady utca egy-egy szakasz teljes burkolat
  2. József Attila utca egy szakasz teljes burkolat
  3. Petőfi utca teljes hosszban + híd átépítés
  4. Perczel Mór utca teljes hosszban

2018.02.16.