Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

A jövőnk a gyerekeinkben, unokáinkban rejlik

Színes látványtervek sokaságán szemlélhették meg a kömlődi lakosok, hogy szűk egy év elteltével milyen óvodai intézményt vehetnek majd birtokba a kicsi gyerekek és a gondozóik egyaránt, milyen szép színfolttal gazdagok ismét a község. Izgatott várakozók gyűrűjébe érkezett meg pénteken, március 23-án Czunyiné dr. Bertalan Judit a térség országgyűlési képviselője, valamint Popovics György a megyei közgyűlés elnöke Kömlődre.

 

 Bogáth István polgármester köszöntötte a vendégeket, a megjelent falusiakat, elmondta, hogy egy nagyon régen várt eseményre kerül a mai nap sor, amikor jelképesen leteszik az   óvoda „alapkövét” és elindul a felújítás, a tetőtér beépítése, kiszolgáló helységek építése, ami már igen-igen ráfért az aprócska, nem a 21. századnak megfelelő gyermekintézményre. Felkérte a Képviselő Asszonyt, hogy pár gondolattal foglalja össze, hogy miként is lehetséges az óvoda felújítása, miként jöhetett létre az, hogy ma zöld utat adhassanak ennek a beruházásnak  elindításához. 

Czunyiné dr. Bertalan Judit köszöntötte a megjelenteket, elmondta, hogy egy kis falu életében ez igen nagy dolog.  Néhány fontos mozzanatot kiemelt a beruházás kapcsán.  Mindig el szokta mondani, hogy Kömlőd nem küzd már évek óta likviditási gondokkal, ennek megfelelően pályázhatnak olyan beruházásokra, ami fontos a település életében. Most már van lehetőség az önerőt hozzátenni, így épülhet, szépülhet a falu az uniós források megtámogatásával. A pályázatok különösen a kistelepülésekre kiírva készültek, így lehetséges az önkormányzatok előkészítő munkájának Kömlőd 105 millió forintot nyert el az óvoda modernizálására. Kitért Képviselő Asszony arra, hogy Bogáth István mindig nyaggatja valamivel, tudja, hogy van még ígérete, például a Határ utca rendbetétele. Szeretné, ha még sokáig „molesztálná” minden hasonló beruházással, ami a község fejlődését szolgálja, biztosítva azt, hogy a fiatalok ne vándoroljanak el a településről, jó szívvel maradjanak itt helyben a családok. Aki óvodát épít, az bízik a saját településük életében, a jövőben. Polgármester Úr mindent megtesz annak érdekében, hogy élhetőbbé tegyék a falut.

Képviselő Asszony beszéde után Popovics György a megyei közgyűlés elnöke szólt pár szót az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy a megyei önkormányzat legfontosabb feladata a területfejlesztés, melyhez igazságosan kell elosztani a pénzt. Igyekeztek úgy dolgozni, hogy összegyűjtötték a kéréseket, tudták kb. hogy hol mit szeretnének a városok, falvak, s a 800-ra szűkült projektekre próbálták igazságosan szétosztani a meglévő forrást. Emlékezett, hogy polgármester úr jött rendületlenül sokszor egymás után hozzá, hogy Kömlődön igen fontos lenne, hogy felújítsák, átalakítsák, modernizálják a kornak megfelelően a meglévő 70 éves óvodát. A pályázat aztán beadásra került és most azért állunk itt, mondta örömmel, mert eredményes volt az ez irányú harc, az elnyert pályázati pénzekből az álom valóra válhat. Sok letelepedni szándékozó, a környéken munkát vállaló ember először megnézi az óvodát, esetleg a bölcsödét, hogy a gyerekeit, amíg dolgozik jó helyen tudja-e, és csak úgy választ utána maguknak otthont egy adott településen. Kihangsúlyozta, hogy fontos neki a fejlődés, mert szereti a megyét, különösen a kistelepülések a szíve csücske. A magyar sors, magyar élet nem képzelhető el falvak nélkül. A modern program keretében majd hatalmas lehetőségek lesznek a falvakat fejleszteni. Befejezésként gratulált a kömlődieknek, jó munkát kívánt a majdan elkészült óvoda dolgozóinak, a gyerekeknek pedig boldog gyermekéveket.

Bogáth István különösen örült, hogy Képviselő Asszony még sokáig szeretne vele együttműködni, és még sok hasonló eseményen részt venni, majd örömmel mutatta be az egybegyűlteknek és gratulált a már hivatalosan is kinevezett óvodavezetőnek Makkné Bóka Tündének és sok sikert kívánt a munkájához.  Végezetül befejezéseként meginvitálta a vendégeket az óvoda udvarára, ahol elhelyezésre kerül majd az un. időkapszula, egy fémhenger, melyben az utókornak üzennek. Nem tudni, hogy majdan, akár 100 év múltán ki, kik találnak rá, és kiknek lesz majd érdekes a benne elhelyezésre kerülő, kömlődiek aláírásával ellátott ív, mely pár gondolatot tartalmaz a  magyarságról szóló hitvallásról. Belekerült három különböző lapszámú helyi újság, a Kömlődi Hírhozó, a jelenlegi óvodás gyerekek fotója, az általuk készített rajz, az épület tervei. Az ünnepség a kapszula elhelyezésével, majd a gyerekek kedves kis műsorával folytatódott az óvodában.

Varga Katalin

2018.03.26.