Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Tekerjük az órát!

Március 25-én kettőről három órára kell előretekerni a vekkert. Az Európai Unió szabályozása alapján a nyári időszámítás minden tagállamban március utolsó vasárnapján, közép-európai idő szerint 2.00 órakor kezdődik, és október utolsó vasárnapján 3.00 órakor végződik - idén március 25-én hajnalban kell átállítani az órákat kettőről három órára.

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali 2 órakor 3 órára igazítják az órák mutatóit. Vasárnap visszaáll az időeltolódás is.

A nyári időszámítás október utolsó vasárnapján zárul majd. A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energiát lehet megtakarítani. Azóta több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét. 2000-ben az akkor már EU-országok úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását.

2012.03.20.