Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. október 7. hétfő

Kömlőd község

Kömlőd

Épületek

Hugonnay kúria

A Pázmándy család Kömlőd történetének legmeghatározóbb családja volt. Még a török megszállási idején, 1638-ban jutottak Kömlőd birtokába. Ők telepítették be a falut s mivel maguk református vallásúak voltak, így az új hitre tért embereket telepítettek az újjáépítendő faluba. A család három tagja is országgyűlési képviselő volt. A Dunántúli Református Egyházkerületnek két főgondnokot is adott a család Pázmándy József és  id. Pázmándi Dénes személyében. Ez a család volt az, amelyik mindig is meghatározó szerepet játszott a település életében. A család leghíresebb tagjai Kömlődön születtek és életük jelentős részét is itt élték. Hajdani birtokuk jelentősebb épülete ma már nem a Pázmándy nevet  viseli, hanem későbbi tulajdonosa révén Hugonnay kúria néven ismert a település központjában

 

Katolikus kápolna

Kömlőd a móri plébániához tartozik,
Kömlőd filia temploma, melyet Bosco Szent Jánosról neveztek el, 1973-ban épült.

 

Mihályi kúria

A földbirtokos Mihályi család egykori lakóépülete.  A katolikus család jelentős
földbirtokokkal rendelkezett a település környékén.
A II. világháború után az épületben szolgálati lakások voltak,  mozi működött az épületben.
Az 1980-as években Művelődési házzá alakították át.
1996-1997-ben két emeletet  ráépítettek, ahol az általános iskola kapott helyet.

 

Oncsa házak

1940-ben bontakozott ki Magyarországon az a mozgalom, mely a nagycsaládosok életét volt hivatott megkönnyíteni: ez volt az Országos Nép- és Családvédelmi Alap, röviden ONCSA. A produktív szociálpolitika gondolatának lényege az volt, hogy képessé kell tenni a szegényeket arra, hogy a nyomorból kiemelkedve a társadalom hasznos, önmaguk fenntartására képes, "produktív" tagjaivá váljanak. Az ONCSA-program keretében az 1940-es évek elején több ezer szegény, nagycsaládos kapott házat, földet, vagy részesült más szociális juttatásban.

A program kiteljesedése Teleki Pál magyar miniszterelnök idejéhez fűződik. Az első világháború, majd a nagy gazdasági világválság (1929-1933) súlyosan érintette Magyarország lakosságának életszínvonalát és körülményeit. Legjobban a nagycsaládosok szenvedték meg mindezt. A gazdasági világválságot követően, amikor külföldi kölcsönök segítségével a magyar gazdaság kezdett megerősödni, alapot hoztak létre a legszegényebb családok megsegítésére, szociális életkörülményeik javításának támogatására. Ez volt az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA), mely a Pécs polgármestere, Esztergár Lajos által kidolgozott produktív szociálpolitika gyakorlati megvalósulása volt.

Teleki Pál egy szerves, építkező, távlatos, több mint tíz évre előre tekintő szociálpolitikát kívánt megvalósítani. Tíz év alatt annyi pénzt szándékozott erre az alapra fordítani, amennyit a magyar hadsereg újrafelfegyverzése igényelt. Egymilliárd pengőt, ami akkor hihetetlenül nagy összeg volt.

Az ONCSA lényege: nem segélyt, nem alkalmi segítséget adni az embereknek, hanem egy nagyobb juttatással, méghozzá kölcsön formájában, aminek egy része visszatérül az állam számára, talpra állítani a családokat. A szociálpolitikát a szociálpedagógiával kötötte össze a szervezet. A szociális védőnők, akiknek a hálózatát is ekkor hozták létre, rendszeresen kijártak a juttatottakhoz. Tanáccsal segítették őket, de ugyanakkor ellenőriztek is. Hogy a férj munkát vállal-e, hogy a feleség tisztán tartja-e a lakást, rendesen neveli-e, iskolába járatja-e a család a gyerekeket. Elvárták, hogy a juttatásban részesülők egymást is segítsék. Például, hogyha valamelyik asszony szült, akkor a szomszéd ONCSA-juttatottaknak kellett néhány hétig vezetni a háztartását, ellátni a gyerekeket és a férjet. Az ONCSA-t egy Országos Szociális Felügyelőség nevű szerv irányította saját tanácsadói, vármegyei közjóléti előadók és közjóléti szövetkezetek révén.

Alapvető probléma volt a nagycsaládosok számára a megfelelő lakás hiánya. Legtöbbjük egészségügyi szempontból nem megfelelő helyen lakott. Az ONCSA ezt a problémát is igyekezett megoldani, mégpedig lakásépítésekkel. Ezek az "oncsás" lakások jól megépített, méghozzá az adott tájegységre jellemző népi stílusú épületek voltak. A hagyományos épülettel hagyományos családszerkezetet és hagyományos értékeket igyekeztek társítani. Városokban főleg nagy bérházak épültek magánvállalkozásban vagy önkormányzati segítséggel, vidéken lakótelepek létesültek.

A rendszeres szociális tevékenységre, a "produktív szociálpolitikára" való áttérés a nehézségek miatt nehezen ment a visszacsatolt területeken. Kárpátalján és Észak-Erdélyben ez csupán 1941-ben kezdődött el. Egyes területeken hatalmas különbségek keletkeztek, mindez függött a helyi viszonyoktól. A hegyes-erdős vidékeken fafeldolgozásra, az alföldi régiókban a háziipar felfuttatására és a mezőgazdaság részbeni gépesítésére hoztak létre üzemeket. A fafeldolgozás terén történő foglalkoztatáson túl az ország többi részén elhelyezkedő Közjóléti Szövetkezetek anyagellátásában, népies bútorok juttatásánál is komoly szerepet kaptak az ONCSA-üzemek. A háziipar esetében elsősorban a kender- és lentermelést és annak téli, otthoni feldolgozását igyekeztek elősegíteni. Ezzel a család jövedelmét akarták fokozni, de nem volt mellékes cél a hagyományos népi ipar (és ezzel a hagyományos társadalomkép) megmentése, és az sem, hogy legalább ezt a területet kivonják a közellátás gondjai alól. Sok helyen hoztak létre kender- és lenáztatókat. A visszacsatolt területeken létesített bértraktor-üzemek nem csak a magasabb színvonalú földművelést szolgálták, hanem a csehszlovák, román kivonulás előtt rekvirált lovakat igyekeztek pótolni.

Sok városban kamatmentes kölcsönöket vettek fel a vármegyei Nép- és Családvédelmi Alapokból, közmunka és városfejlesztés céljaira. Számos községben nyári napköziket szerveztek, ahol csekély térítés ellenében vagy ingyenesen étkezést is nyújtottak - az akció fedezetét ismét az ONCSA biztosította. A négy- és többgyermekes, megélhetésükben veszélyeztetett családok igen magas százaléka kapott az ONCSA-tól juttatást. Máramarosban az ONCSA bizonyos szórvány-gondozó szerepet is betöltött, amennyiben a Közjóléti Szövetkezetek elsősorban azokban a falvakban juttattak támogatásokat, ahol magyar közösségek éltek. Magyarország megyéit tekintve a négy kárpátaljai megye részesült a többihez viszonyított legmagasabb juttatásokban a nagy nyomor miatt.

Kárpátalján több település is az ONCSA tevékenységének köszönhetően alakult ki, fejlődött. Ilyen település pl. az ungvári járási Tiszaújfalu, melyet a negyvenes évek elején alapítottak, magyar nagycsaládok letelepítésével. 1942 novemberében Kádár L. Levente belügyi államtitkár Bátyúban, Munkácson és Beregszászban ONCSA-házakat adott át. Beregszászban ez az "oncsás" rész a 8. Számú Mikes Kelemen Középiskola körül található.

1944-ben Magyarországot elérte a front. 1940-44 között folyamatosan ellátási nehézségekkel küzdött egész Magyarország. De még ilyen körülmények között is elérte azt, hogy a két és fél milliós, veszélyeztetett, szegény népréteg körülbelül egyharmadát valamilyen juttatáshoz segítette. Az ONCSA megmutatta, hogy a magyar kormányzat számára fontos szándék a családoknak - különösen a sokgyermekeseknek - a támogatása. Ez olyan politikai üzenet volt, amit a kor embere nagyon is értékelt és megérzett. A II. világháború befejeztével, a pengő elértéktelenedésével ez az Alap megszűnt.

Fischer Zsolt

 

Perczel ház


Feltehetően a Sárközy család építtette a 18. század végén, 1846 után került a Perczel család tulajdonába, a 19. század második felében a Szemerey család birtokolta. Téglalap alaprajzú, földszintes, nyeregtetős épület. Oromfalas utcai homlokzatán két, fekvő ovális padlásablakkal. Utcai és udvari homlokzatai faltükrökkel tagoltak. A háromszögű utcai oromfalon két fekvő ovális kis ablak, közöttük barokkos keretdísz.

 

 

Kömlődi református parókia

A kömlődi parókia - melyet 1740-ben építettek, - ma már műemléképület, sok nagy tudású, jeles prédikátor otthona volt. E ház falai közt született a magyar irodalom két jeles
személyisége, 1760-ban Pálóczi Horváth Ádám költő és műfordító, és 1814-ben Obernyik Károly színműíró.
Rájuk emlékezik a parókia homlokzatán elhelyezett márványtábla.
Az épületben egy kétszobás lelkészlakás található, Ezenkívül iroda és gyülekezeti terem található benne. A parókián belül található egy muzeális érdekesség, nyitott kéményű tűzhely. Ez nevezik " szent kemencének", ugyanis az úrvacsorai kenyeret csak itt lehetett megsütni.

 

Református templom

Kömlődön - mint a többi hasonló kistelepülésen - a török idők előtt is állhatott valamilyen templom, bár erről nem maradtak fenn adatok, csupán a néphagyomány említi, hogy a falu 
elnéptelenedésekor, a törökök elől a település melletti ingoványba süllyesztették az egykori harangot. 
A reformáció térhódításával párhuzamosan elsősorban református hitű emberek népesítették be újra a falut. A betelepülő református nemesi családok mellett cselédek, zsellérek érkeztek, 
akik szintén felvették a református hitet. 
Az 1740-es esztendő előtt - mikortól is önálló anyaegyházként említik Kömlődöt, - már állott a mai templom elődje, egy akkor még nádfedeles épület. E templom elbontása után 1740 táján 
épült meg a mai templom eredetije, a kor törvényeinek megfelelően ekkor még torony nélkül. 
A templomhoz tornyot a szép toronysüveggel 1829-1830-ban építették. Ekkor magát a templomot is felújították. 
Templomunk tetőszerkezetét és padlásának teljes felújítását 1882-ben végezték el, amióta mai formájában látható. Kisebb felújítások a vakolaton és a belső térben is voltak az 1920-as 
években. A második világháború vihara a kömlődi templomot sem kímélte. A megszálló szovjet csapatok lóistállónak, majd moziépületnek használták. Az 1950-es évektől nemcsak a 
gyülekezet, de templomunk is pusztulásnak indult. Hosszú éveken keresztül nem volt lehetőség az épület karbantartására. Az 1980-as évek elején a templomtornyot átfestették, néhány kisebb bádogosmunkát elvégeztek rajta. A tetőt továbbra is az eredeti cserepek borítják. 1989-ben kerülhetett sor egy adósság régen várt törlesztésére, ekkor helyezhették el a az első világháborús emléktábla alá a második világháború vérzivatarában elvesztett kömlődiek emléktábláját. A templom toronysisakjának újbóli átfestésére 1997-ben került sor, ekkortól szürke színt visel e karcsú építmény. A templom belső berendezése követi a kálvinista, puritán szemléletet, fehérre meszelt falak, egyszerű padsorok, vörösre meszelt téglapadozat található benne. 
A szószékről számos kitűnő képességű prédikátor hirdette már Isten igéjét. A vörös márvány keresztelő kút és annak fából faragott fedele sok-sok darabra tört a szovjetek " 
vendégeskedése" idején. 
Az 1934-es feljegyzésekben számtalan értékes tárgy, úrasztali terítő szerepel, melyeknek azonban jelentős része megsemmisült. Egy keresztelői cinkanna, egy bortároló cinkanna, két úrvacsorai rézkehely, és egy úrvacsorai kis réztányér, még az 1700-as évek közepéből származik. A templomban található két fából készült persely közül az egyik 1791-ben készült. 
Templomunk számos, jelentős egyházi megemlékezésnek, rendezvénynek adott otthont fennállása óta. Többször rendezték itt a tatai egyházmegye közgyűléseit. 1837. július 5-8-ig itt tartották a Dunántúli Református Egyházkerület Közgyűlését, ekkor iktatták be főgondnoki tisztségébe a kömlődi származású id. Pázmándy Dénest, s ekkor szenteltek fel tizennégy prédikátort is.

1940-ben bontakozott ki Magyarországon az a mozgalom, mely a nagycsaládosok életét volt hivatott megkönnyíteni: ez volt az Országos Nép- és Családvédelmi Alap, röviden ONCSA. A produktív szociálpolitika gondolatának lényege az volt, hogy képessé kell tenni a szegényeket arra, hogy a nyomorból kiemelkedve a társadalom hasznos, önmaguk fenntartására képes, "produktív" tagjaivá váljanak. Az ONCSA-program keretében az 1940-es évek elején több ezer szegény, nagycsaládos kapott házat, földet, vagy részesült más szociális juttatásban.

A program kiteljesedése Teleki Pál magyar miniszterelnök idejéhez fűződik. Az első világháború, majd a nagy gazdasági világválság (1929-1933) súlyosan érintette Magyarország lakosságának életszínvonalát és körülményeit. Legjobban a nagycsaládosok szenvedték meg mindezt. A gazdasági világválságot követően, amikor külföldi kölcsönök segítségével a magyar gazdaság kezdett megerősödni, alapot hoztak létre a legszegényebb családok megsegítésére, szociális életkörülményeik javításának támogatására. Ez volt az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA), mely a Pécs polgármestere, Esztergár Lajos által kidolgozott produktív szociálpolitika gyakorlati megvalósulása volt.

Teleki Pál egy szerves, építkező, távlatos, több mint tíz évre előre tekintő szociálpolitikát kívánt megvalósítani. Tíz év alatt annyi pénzt szándékozott erre az alapra fordítani, amennyit a magyar hadsereg újrafelfegyverzése igényelt. Egymilliárd pengőt, ami akkor hihetetlenül nagy összeg volt.

Az ONCSA lényege: nem segélyt, nem alkalmi segítséget adni az embereknek, hanem egy nagyobb juttatással, méghozzá kölcsön formájában, aminek egy része visszatérül az állam számára, talpra állítani a családokat. A szociálpolitikát a szociálpedagógiával kötötte össze a szervezet. A szociális védőnők, akiknek a hálózatát is ekkor hozták létre, rendszeresen kijártak a juttatottakhoz. Tanáccsal segítették őket, de ugyanakkor ellenőriztek is. Hogy a férj munkát vállal-e, hogy a feleség tisztán tartja-e a lakást, rendesen neveli-e, iskolába járatja-e a család a gyerekeket. Elvárták, hogy a juttatásban részesülők egymást is segítsék. Például, hogyha valamelyik asszony szült, akkor a szomszéd ONCSA-juttatottaknak kellett néhány hétig vezetni a háztartását, ellátni a gyerekeket és a férjet. Az ONCSA-t egy Országos Szociális Felügyelőség nevű szerv irányította saját tanácsadói, vármegyei közjóléti előadók és közjóléti szövetkezetek révén.

Alapvető probléma volt a nagycsaládosok számára a megfelelő lakás hiánya. Legtöbbjük egészségügyi szempontból nem megfelelő helyen lakott. Az ONCSA ezt a problémát is igyekezett megoldani, mégpedig lakásépítésekkel. Ezek az "oncsás" lakások jól megépített, méghozzá az adott tájegységre jellemző népi stílusú épületek voltak. A hagyományos épülettel hagyományos családszerkezetet és hagyományos értékeket igyekeztek társítani. Városokban főleg nagy bérházak épültek magánvállalkozásban vagy önkormányzati segítséggel, vidéken lakótelepek létesültek.

A rendszeres szociális tevékenységre, a "produktív szociálpolitikára" való áttérés a nehézségek miatt nehezen ment a visszacsatolt területeken. Kárpátalján és Észak-Erdélyben ez csupán 1941-ben kezdődött el. Egyes területeken hatalmas különbségek keletkeztek, mindez függött a helyi viszonyoktól. A hegyes-erdős vidékeken fafeldolgozásra, az alföldi régiókban a háziipar felfuttatására és a mezőgazdaság részbeni gépesítésére hoztak létre üzemeket. A fafeldolgozás terén történő foglalkoztatáson túl az ország többi részén elhelyezkedő Közjóléti Szövetkezetek anyagellátásában, népies bútorok juttatásánál is komoly szerepet kaptak az ONCSA-üzemek. A háziipar esetében elsősorban a kender- és lentermelést és annak téli, otthoni feldolgozását igyekeztek elősegíteni. Ezzel a család jövedelmét akarták fokozni, de nem volt mellékes cél a hagyományos népi ipar (és ezzel a hagyományos társadalomkép) megmentése, és az sem, hogy legalább ezt a területet kivonják a közellátás gondjai alól. Sok helyen hoztak létre kender- és lenáztatókat. A visszacsatolt területeken létesített bértraktor-üzemek nem csak a magasabb színvonalú földművelést szolgálták, hanem a csehszlovák, román kivonulás előtt rekvirált lovakat igyekeztek pótolni.

Sok városban kamatmentes kölcsönöket vettek fel a vármegyei Nép- és Családvédelmi Alapokból, közmunka és városfejlesztés céljaira. Számos községben nyári napköziket szerveztek, ahol csekély térítés ellenében vagy ingyenesen étkezést is nyújtottak - az akció fedezetét ismét az ONCSA biztosította. A négy- és többgyermekes, megélhetésükben veszélyeztetett családok igen magas százaléka kapott az ONCSA-tól juttatást. Máramarosban az ONCSA bizonyos szórvány-gondozó szerepet is betöltött, amennyiben a Közjóléti Szövetkezetek elsősorban azokban a falvakban juttattak támogatásokat, ahol magyar közösségek éltek. Magyarország megyéit tekintve a négy kárpátaljai megye részesült a többihez viszonyított legmagasabb juttatásokban a nagy nyomor miatt.

Kárpátalján több település is az ONCSA tevékenységének köszönhetően alakult ki, fejlődött. Ilyen település pl. az ungvári járási Tiszaújfalu, melyet a negyvenes évek elején alapítottak, magyar nagycsaládok letelepítésével. 1942 novemberében Kádár L. Levente belügyi államtitkár Bátyúban, Munkácson és Beregszászban ONCSA-házakat adott át. Beregszászban ez az "oncsás" rész a 8. Számú Mikes Kelemen Középiskola körül található.

1944-ben Magyarországot elérte a front. 1940-44 között folyamatosan ellátási nehézségekkel küzdött egész Magyarország. De még ilyen körülmények között is elérte azt, hogy a két és fél milliós, veszélyeztetett, szegény népréteg körülbelül egyharmadát valamilyen juttatáshoz segítette. Az ONCSA megmutatta, hogy a magyar kormányzat számára fontos szándék a családoknak - különösen a sokgyermekeseknek - a támogatása. Ez olyan politikai üzenet volt, amit a kor embere nagyon is értékelt és megérzett. A II. világháború befejeztével, a pengő elértéktelenedésével ez az Alap megszűnt.

Fischer Zsolt

Please publish modules in offcanvas position.