Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. április 18. csütörtök

Kömlőd község

Kömlőd

Hírek

Megkezdte működését a közös hivatal

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal néven kezdte meg működését március elsejétől Szákszend és Kömlőd polgármesteri hivatala. A két település képviselő-testületei együttes ülésükön február utolsó napján fogadták el az erről szóló dokumentumokat. Az alapító okirat, valamint a szervezeti és működési szabályzat rögzíti a közös munka feltételrendszerét.

Mint arról korábban beszámoltunk, az önkormányzati törvény előírása szerint közös önkormányzati hivatalt kell létrehoznia azon járáson belüli községi önkormányzatoknak, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a kétezer főt.

A közös önkormányzati hivatal létrehozásának célja többek között a törvényi előírásoknak való megfelelés, az önkormányzatok megfelelő működésének biztosítása, a képviselő-testületek, a polgármester, illetve a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek végrehajtásával kapcsolatos feladatok magas színvonalú ellátása.

Végső leszámolás a téllel

Már hagyomány az óvodában, hogy a farsangot követő héten kiszebábot készítenek, melyet aztán vagy elégetnek, vagy a folyóba dobnak, hogy végérvényesen elkergessék a telet.

Így történt ez a közelmúltban is. A bábot Farsangi Fruskának nevezték el. Közösen készítették el, majd télkergető, tavaszhívó mondókák, versikék, énekek kíséretében elégették az udvaron.

Végül az utolsó farsangi dekorációkat, a plafonról lógó lufikat is kivitték az udvarra és addig kergették, játszottak velük, míg valamennyi szét nem pukkant. Ezzel végérvényesen lezárták az idei farsangot, tehát jöhet a tavasz!

A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban éppúgy, mint más európai népeknél, a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak.

Farsangi álarcos alakoskodást napjainkig is találunk a magyar falvakban. Míg egyes európai népeknél a farsangi maszkok nagy tömegben, csoportosan vonulnak fel, hazánkban jobban kedvelik a kisebb álarcos csoportok játékát.

2013.02.22. – MBT -

Megérett az iskolára!?

Február hónapban nemcsak a medve töpreng a kibújás vagy bebújás kérdéséről, hanem a szülők is arról, hogy gyermeke megérett az iskolára, vagy maradjon az óvodában. Ki dönt erről a kérdésről?  - Többek között ezekről a fontos kérdésekről tartott bővebb tájékoztatót az óvodában Bárány Lászlóné, az oroszlányi Nevelési Tanácsadó vezetője az érdeklődő szülők számára.

A szakemberek (védőnő, vezető óvónő, Nevelési Tanácsadó) javaslata alapján a szülő dönt, és ő az, aki a döntés következményeit is vállalja. S hogy a szülő mit tehet a fejlesztés érdekében? Álljon itt pár példa az elhangzottakból:

- sokat foglalkozik a gyermekével /beszélgetés, mindennapos esti mese, közös játék,színezések, mondókázás, énekelgetés

- nem engedi a hosszas tv nézést és a számítógépezést

- figyel a gyermeke étkezési szokásaira stb.

Mikor kell gyanakodni?

- ha pl. a gyermek nem tűri a kudarcot,

- ha túl fáradékony,

- ha mindig ő akar az első lenni

2013.02.22. – SB -

Rekord hiány a költségvetésben

Míg két éve 24 millió forintos, tavaly 19 milliós, addig idén 34 milliós hiánnyal számol a község múlt héten elfogadott költségvetése, ami azért nem ilyen veszélyes, mert az elmúlt években is biztonsággal működtek Kömlőd intézményei.

A 120 milliós büdzsé bevételi oldalán a legnagyobb tétel az államtól érkező működési támogatás 26,7 milliója, a 8,3 millió forintos községüzemeltetési támogatás, míg a gyermekétkeztetésre 2 milliót, szociális támogatásra 3,2 milliót, a védőnői szolgáltatásra 2,2 milliót biztosít a központi költségvetés, de például az utak karbantartására csak alig több mint félmillió áll rendelkezésre 2013-ra.

Saját bevételként a gépjárműadó 30 %-os helyben maradó részeként 1,8 milliót, kommunális bevételként 1,8 milliót, míg iparűzési adóbevételként 12 milliót tervezett az önkormányzat.

A kiadási oldalt a gyermekétkeztetés uralja, amire 21 milliót kellene költenie az önkormányzatnak.

Kömlődön történt – 2012.

Megjelent a kormany.hu oldalon a járási rendszer tervezete. Az új közigazgatási egységbe, az oroszlányi járásba 29.428 főt soroltak, ez hét települést jelent: Bokod, Dad, Császár, Kecskéd, Kömlőd, Oroszlány, Szákszend. Tehát tulajdonképpen maradt a kistérség, ami Császárral egészült ki. Országosan 168 járás, Budapesten pedig hét úgynevezett körzet létrehozását tervezik. A kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz, minden magyarországi állampolgár számára elérhető közelségben és magas minőségben. A járások és járási (körzeti) kormányhivatalok a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként kezdhetik meg működésüket 2013. január 1-jével.

2012.01.11.

Serlegek, kupák, oklevelek, elismerések sokasága bizonyítja, milyen eredményes volt a kömlődi mazsorett mozgalom az elmúlt húsz évben. A múlt század kilencvenes éveinek elején a tarjáni Hegyesi István nívódíjas táncpedagógus és felesége vezetésével kezdte a munkát az akkor még kislányokból álló mazsorettcsoport, amelyik később hét országos bajnoki címet is magáénak tudhatott. Produkciójukkal bejárták Európát, felléptek Afrikában, s állandó szereplői voltak a hazai fesztiváloknak, gáláknak.

Változik a földhasználati nyilvántartás!

Ez év január 1-jével jelentős mértékben változtak a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény földhasználati nyilvántartásra vonatkozó szabályai. Aki termőföldet használ - beleértve a külterületi és a zártkerti egy hektárnál kisebb ingatlanokat is-, annak a használatot a földhivatalhoz nyilvántartásba vétel céljából be kell jelenteni.

A bejelentési kötelezettség minden földhasználó részére kötelező, aki aranykoronával rendelkező ingatlant használ - akár bérlőként is -, melynek művelési ága a tulajdoni lapon szántó, legelő, rét, gyümölcsös, szőlő, kert, nádas, fásított terület, halas tó. (Az erdőművelési ágban nyilvántartott ingatlanok használatát nem kell a földhivatalhoz bejelenteni.)

Amennyiben a tulajdonos az ingatlanát nem adja bérbe, akkor a bejelentési kötelezettség az ingatlantulajdonost terheli. Az érintettek bejelentési kötelezettségüknek a földhivatal által biztosított formanyomtatványon tehetnek eleget 2013. április 30-ig a Járási Földhivatalokban. (Tatabányán, a Ságvári út 20. sz. alatt a Tatabányai Járási Földhivatalnál)

A nyomtatványok a földhivatalok hivatalos honlapjáról www.foldhivatal.hu a "nyomtatványok" menüpontból letölthetők, ugyanitt részletes tájékoztatás is olvasható.

2013.02.19.

Please publish modules in offcanvas position.