Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. március 28. csütörtök

Kömlőd község

Kömlőd

Hírek

Bokod mellett voksoltak a kömlődiek

Három és fél órásra nyúlt Kömlődön a szerdán 5 órakor kezdődött közmeghallgatás, amely testületi üléssel zárult. Az eseményre három előadó is érkezett, a sort Czunyiné dr. Bertalan Judit megyei kormánymegbízott nyitotta, aki a járások kialakításáról, előzményeiről, a kormány a működésükkel kapcsolatos céljairól, s nem utolsó sorban a működésükről tájékoztatta a jelenlévőket.

A kormánymegbízott azt is kiemelte: a legutóbbi, 1990-es állam és közigazgatási átalakítás óta a lakosság létszáma egymillióval csökkent, az államapparátusban dolgozóké azonban egyáltalán nem. A bürokrácia szerteágazása és drágasága mellett ez is indokolja az átalakítást – mondta, hozzátéve, hogy ezzel a lakosság jogos elvárása, az államigazgatás működésének olcsóbbá tétele valósul meg. A kormánymegbízott szólt a feladat és hatáskörök megoszlásáról, s azt is kiemelte, hogy a helyi önkormányzatok által megállapított szociális segélyek igénylése továbbra is helyben marad, viszont számos olyan ügyben elegendő lesz az oroszlányi kormányablakhoz fordulniuk, ami miatt eddig Tatabányára kellett utaznia a kömlődieknek. Az utazás kapcsán később Bogáth István képviselő hozzászólásában megjegyezte, hogy nem ártana a közlekedési nehézségeket is orvosolni, hiszen valahogy el kellene jutniuk a járási központba.

Ma közmeghallgatás!

Közmeghallgatásra várják ma délután 17 órakor a község lakóit a művelődési házba. Ennek előkészítése szerepelt súlyponti napirendként a képviselő-testület keddi ülésén.

Az érdeklődők elsőként a járások kialakításával kapcsolatosan tájékoztatja a kormányhivatal illetékes szakembere, majd a vízközmű társulásról szóló beszámoló következik, végül a hulladékkezelés jövő évi díjaival ismerkedhetnek meg többek között az érdeklődők.

Kiss Ferenc polgármester az önkormányzat ez évi munkájáról számol be, és a tervek szerint meghatározásra kerül a fejlesztések prioritása is, amihez várják a polgárok véleményét, javaslatát. A keddi ülésen kiemelt fontosságúnak ítélték az utak javítását, ugyanakkor a már ismert keretszámokból az látszik, hogy jövőre egész évre mintegy 540 ezer forint normatív támogatás érkezik Kömlődre erre a célra.

A közmeghallgatás egyik érzékeny témája lesz a közös járási hivatalok felállításának kérdése. Mint arról már beszámoltunk, Dad és Bokod is szóba került, s Bogáth István azt javasolta: a döntés előtt kérjék ki a lakosság véleményét is. Nos, ez megtörtént, s több mint 800 választópolgár szavazhatott. A határidőig (november 19. 17 óra) 211-en juttatták vissza véleményüket. Ezek közül 131 a Bokoddal, míg 80 a Daddal való közös hivatal megalakítását támogatta. Sok minden más mellett erről is szó lesz ma a 17 órakor kezdődő közmeghallgatáson.

2012.11.21.

Kömlőd szépkorú lakóit köszöntötték

Mintegy másfélszáz 65 évnél idősebb lakója van Kömlődnek, akiket az elmúlt napokban személyesen invitáltak a helyi Baráti Társaság tagjai a község legrégebbi hagyománnyal bíró közösségi összejövetelére, az idősek napjának megünneplésére.

A szépkorúak közel fele fogadta el a meghívást, akiket elsőként az egyesület elnöke, a község alpolgármestere, Madari Ferenc köszöntött.

Kiss Ferenc polgármester a nemes ünneppel kapcsolatos gondolatai között arra hívta fel a figyelmet, hogy az idősebb korosztály tapasztalata, bölcsessége, útmutatása fontos a fiatalok számára ma is, és a jövőben is annak kell lennie, hiszen fontos, hogy a gyermekek, unokák ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, melyekre elődeik esetleg nem fordítottak elég figyelmet.

Hosszú hétvégék

2012-ben olyan szerencsésen alakult a naptárunk, hogy kilenc alkalommal is hosszú hétvégénk volt: háromszor háromnapos, ötször pedig négynapos munkaszünet várt, illetve vár ránk.

Az év zárásaként még két alkalommal pihenhetünk hosszabb ideig. Karácsonykor öt napig nem kell dolgozni (már akinek nem folyamatos a munkarendje), hiszen december 22-től (szombat), egészen 26-ig (szerda) ünnepelhetünk, majd ezt követően jön az év vége, amikor is 29-től (szombat), január 1-ig (kedd) készülhetünk 2013. megpróbáltatásaira.

Némi üröm az örömben, hogy két napot, a 24-ét és a 31-ét le kell dolgoznunk.

2012.11.17.

Ne gyújts rá!

A nemzetközi "Ne gyújts rá"- mozgalom világnapját minden év november harmadik csütörtökén tartják. A mozgalom 1974-ben az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára.

Célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a cigarettázók nem gyújtanak rá, és a társadalom figyelme ráirányul a dohányzás és a passzív dohányzás veszélyeire. Az idei világnap témája a dohányzási szokások, illetve a dohányzás okozta társadalmi terhek ismertetése.

A 17 éven felüli felnőtt lakosság körében végzett kutatás legfontosabb eredményei:

2012-ben a felnőtt lakosság közel 30%-a tartozik a naponta dohányzók, 70%-a pedig a nemdohányzók körébe. Az alkalmi dohányosok aránya elhanyagolható, mindössze 1%.

Az elszívott cigaretták száma közel 8%-kal csökkent 2009 óta. A gyári és sodort cigaretták aránya jelentősen megváltozott: 2012-ben a sodort cigaretták száma majdnem a duplájára növekedett, elérte az elszívott cigaretták mennyiségének egyharmadát.

Perczel nap

Két kiállítást is megtekinthettek a meghívott vendégek szombaton délelőtt a kömlődi iskola folyosóin, ahol a hagyományos Perczel Mórra emlékező tárlat mellett az intézmény átadásának 15. évfordulója alkalmából készített tablók idézték fel az elmúlt másfél évtizedet.

Dorogi Attiláné tagintézmény-vezető köszöntötte elsőként a jelenlévőket, akik között ott volt Kiss Ferenc polgármester mellett Trézlné Staudinger Csilla, a környei anyaiskola igazgatója és a képviselő-testület több tagja is.

Mint azt az ünnep szónoka megfogalmazta: minden évben felelevenítjük névadónk életének fontosabb állomásait, történéseit, s megpróbálunk méltók lenni az általa képviselt emberi értékekhez. Szeretnénk olyan kitartóak, bátrak és hazaszeretők lenni, mint amilyen Perczel Mór volt élete során. A beszédet és a diákok műsorát követően megkoszorúzták a Perczel emléktáblát.

A szabadságharc kiemelkedő alakja több szálon is kötődik a község történelméhez. Családja a szabadságharc előtt és alatt Kömlődön élt. Az 1811. november 11-én született Perczel Mór 1846-ban nősült meg, elvette a faluban élő Sárközy család egyik leányát, Juliannát. A szabadságharc bukása után a tábornok egy ideig a településen bujkált, majd innen indult külföldi száműzetésébe.

Please publish modules in offcanvas position.