Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. május 7. kedd

Kömlőd község

Kömlőd

A térség kulturális szakemberei találkoztak

Második alkalommal találkoztak A Vértes Agorájában Tatabánya térségének kulturális szakemberei. Cserteg István, A Vértes Agorája térségi szakmai munkatársa köszöntötte a megjelenteket, akik az új tagokra való tekintettel pár mondatban bemutatkoztak, és betekintést nyújtottak munkájukba.

Ezután Salamon Hugó szakmai vezető vette át a szót. Röviden beszélt A Vértes Agorája indulásáról, küldetéséről, az első év tapasztalatairól. Hangsúlyozta, hogy látványosan megújult az épület, de a legfontosabb az, mire használjuk, milyen tartalommal töltjük meg. Hozzátette, a térség településeivel való együttműködésben a szolgáltató funkciónak jut főszerep. Ennek megfelelően A Vértes Agorája egy lehetőségrendszert ajánl, amellyel a partnerek, jelen helyzetben a térség települései elképzeléseink szerint élhetnek.

A térség településeivel való együttműködés kereteiről Salamon Hugó elmondta, hogy a partnerekkel folytatott rendszeres konzultációk és szakmai találkozók segítik majd a közös munkát, lehetőség nyílik egymás művészeti csoportjainak szerepeltetésére, közös projektek megvalósítására.

A tervezett programok közül a Kulturális piac, a Térségi barangoló és a Térségi tehetségválasztó is azt a célt szolgálja, hogy a Tatabányán már bizonyított rendezvények a térségben is követőkre találjanak, teret kínáljanak a tehetség kibontakoztatására, közösségi és művészeti csoportoknak a bemutatkozásra a város határain túl. A Vértes Agorája egyik küldetése, hogy a településeknek szakmai és infrastrukturális támogatást nyújtson.

Varga Rita, A Vértes Agorája művészeti csoportjának vezetője konkrét programelemeket is kínált a jelenlévőknek. A szakemberek több mint tizenhat, elsősorban a közösségfejlesztést és szórakozást szolgáló lehetőség közül választhatnak, amelyek beépíthetők iskolai rendezvények, falunapok programjába és egyéb rendezvényekbe egyaránt.

2014.02.14.

Please publish modules in offcanvas position.