Kömlődön történt - 2008.
Az idei év legfontosabb feladata a toborzás – fogalmazta meg a szombati évzáró közgyűlésen Bognár Lajos a kömlődi Polgárőr Egyesület elnöke. Mint elhangzott, jelenleg 16 tagja van a szervezetnek, s ez bizony nem elég. A polgárőrök napi szinten vesznek részt a bűnmegelőzésben, kísérik a postást, amikor érkezik a nyugdíj, s Halottak Napján is ügyeletet biztosítanak a temető környékén. Az elnök a visszajelzések alapján úgy véli: a helyiek örülnek a jelenlétüknek, hiszen például átutazó házalók sem érkezhetnek úgy Kömlődre, hogy a polgárőrök ne kísérnék ténykedésüket figyelemmel, de olyan is előfordult, hogy az ő jelzésük alapján sikerült elfogni a rendőröknek egy bűnözőt. Pénz hiányában azonban egyre nehezebb a taglétszámot növelni, hiszen a polgárőrök nemhogy fizetést nem kapnak, de még ők járulnak hozzá a kiadások fedezéséhez havi 200 Ft-tal.
2008.01.27.
Ahogy az várható volt, a bruttó 486 Ft/m3-es csatornadíj borzolta fel leginkább Kömlődön a kedélyeket, s ez is vált a péntek esti közmeghallgatás legtöbb hozzászólást kiváltó témájává. Pedig a Dad és Kömlőd alkotta társulásnak sikerült elérni, hogy a szolgáltató ne emeljen évkezdetkor. Az összeg tehát a tavalyi maradt, de még így is messze magasabb mint más településeken. A költségvetési beszámoló sem hozott vidámabb perceket a közmeghallgatás során, hiszen a polgármester elmondása szerint ciklusváltáskor 30 milliós hiánnyal vette át a büdzsét. Azóta a hitelek prolongálásának és a szolgáltatókkal kötött megállapodásoknak köszönhetően ezt sikerült szinte nullára csökkenteni, bár van néhány tétel, ami még terheli az idei költségvetést, amit majdnem 17 milliós hiánnyal terveztek. A közel 108 milliós kiadási oldalból 29,5 milliót visz el az iskola és óvoda fenntartása (többet, mint amennyi állami támogatásként érkezik), pedig a két intézmény költségvetése igen takarékosan készült. Ezzel kapcsolatban Kiss Ferenc azt is leszögezte: biztosan lesznek népszerűtlen döntéseik, ám az iskolát nem fogják bezárni, viszont osztályösszevonások az alsósoknál szóba jöhetnek.
2008.02.10.